A gyógynövények szerepe
- Részletek
A középpontban a gyógynövények szerepe és védelme
Március 3-án ünnepeljük a Vadvilág Világnapját, amelynek idén az a célja, hogy felhívja a figyelmet a gyógy- és aromanövények szerepére az emberi egészség, a kulturális örökség, a helyi megélhetés és az emberi jóllét biztosításában. Hazánkban is számos fajt gyűjtenek, és mintegy 30 ezer hektáron termelik is. A népi gyógyászatban betöltött kiemelkedő szerepének köszönhetően például az alföldi kamillavirágzat 2015 óta Hungarikum.
Az idei rendezvény bemutatja e fajok sokféleségét, tudományra gyakorolt hatásukat, valamint felhívja a figyelmet az élőhelyek elvesztése, a túlhasznosítás és az éghajlatváltozás által egyre növekvő nyomásra is. A gyógy- és aromanövények elengedhetetlenek mind az emberi egészség, mind az ökológiai egyensúly szempontjából.
Különös jelentőséggel bírnak a fejlődő országokban, ahol a lakosság 70–95 százaléka alapellátásban a hagyományos gyógymódokra támaszkodik és számos gyógyszer közvetlen vagy közvetett hatóanyaga. A gyógyászati célú felhasználás mellett kozmetikai, élelmiszer- és luxuscikkiparban történő alkalmazásuk, a talaj stabilizálása, a biológiai sokféleség növelése és a beporzók, például a méhek, lepkék számára alapvető táplálékforrások biztosítása által kiemelkedően fontos ökoszisztéma-szolgáltatást is nyújtanak.
A gyógynövényeket mint genetikai erőforrást és a velük kapcsolatos hagyományos tudást számos területen használják a mezőgazdaságban, az orvostudományban és a természetvédelemben, és e haszon megosztása közvetlenül támogatja a Kunming-Montreal Globális Biodiverzitási Keretrendszer (KMGBF) több céljának elérését is. Minden ötödik ember támaszkodik élelmiszer- és jövedelemforrásként vadon termő növényekre, algákra és gombákra, így globális kereskedelmük igen jelentős.
Csak a gyógynövény alapú táplálékkiegészítők és gyógyszerek európai piaca becslések szerint évi 7,4 milliárd dollár.
Világszerte körülbelül 50 000–70 000 gyógy- és aromanövényt termesztenek, viszont több mint 20 százalékuk a kipusztulás szélén áll.
A veszélyeztetett vadon élő állat- és növényfajok nemzetközi kereskedelméről szóló egyezmény (CITES) függelékeiben körülbelül 1500 ilyen növény szerepel, melyek közül majdnem 800 faj, köztük az amerikai ginzeng vagy a hazánkban is előforduló hóvirág a CITES II. függelékében található. Több fajt, például az indiai törpebogáncsot, a gyűjtés a kipusztulás szélére sodort. E faj mára a CITES I. függelékének legszigorúbb védelmét élvezi, és a vadon gyűjtött növényekkel folytatott nemzetközi kereskedelem tilos.
Az agrártárcának mint a CITES Igazgatási Hatóságának feladata, hogy a vadon élő állatokkal és növényekkel folytatott nemzetközi kereskedelem jogszerű, nyomon követhető és fenntartható legyen, és ne veszélyeztesse fennmaradásukat.
Termékkereső
Cikkajánló
Csináljuk a fesztivált! Főszerepben a Gravetti-mobilútA Gravetti Mobilút nem...
Fóliasátorban való kertészkedés előnyeiA fóliasátorban való kertészkedésnek...
Legyen zöldebb a mezőgazdaság!TalajvizsgálatTalaj szkennelés - EC mérésA...
A csonthéjasok vagy más kisebb gyümölcsök leggyorsabb felszedési megoldása ha...
Talajelőkészítés profi módon Moreni forgóboronávalA Moreni volt az első...
- Frissített kiadvány
- Bemutató
- Tavaszi gyűjtési akció
- A szőlő fitoplazmás betegsége
- Levélanalízis
- Elhanyagolt területre
- Talajmintavétel
- Szántóföldi napok
- A lemosó permetezésről
- A gyógynövények szerepe
- Ne késlekedjünk
- Amikor a talaj ,,megszólal"
- Gyomszabályozás
- Itt az új tej
- A repce károsítói
- Ultrasekély
- Mobilszárító
- A gondoskodó gazda
- Tájékoztató képzések
- Ültetvénykorszerűsítésre
- Összetett feladat
- Mezőgazdasági kisüzemek
- HORSCH Avatar
- Elegendő lesz
- Hazai fejlesztés
- Talajelőkészítés
- KAP ST AKG tiltólista
- Útmutató segíti
- Erdészeti pályázat
- Új egységes térkép
- Hogyan vált...
- Talajtermékenység
- Legyen zöldebb
- Pont időben
- Mennyi nitrogén...
- Továbbra is mentesek
- 2026. április 23-ig
- A PFAS-tilalom
- Erősítés támogatása
- No-Till vetőgépek
- Lényeges változások
- Okos silók
- Kincset érő...
- MA TE mit eszel?
- Tájékoztatás...
- Folyamatosan bővülnek
- Ültetvénykivágás
- Mi az INTEM?
- Erdészeti karbantartás
- Vidéki infrastuktúra
- Friss fejlesztések
- Idénymunka
- Diákmunka
- Hidrovetés
- Diófélék betakarítása
- Biológiai talajtakarás
- Morva növénydoki
- Drónképzés
- Munkába állt
- Vásárlóink bizalma
- Hatékony Erős
- Gyümölcsszedő
- Gyógynövény begyűjtő
- Professzionális
- Költséghatékonyság
- Körmözőkaloda
- Lego nagyfiúknak
- Semmi sallang
- Kertifólia előnyei
- Újitsd meg a földet
- Állattartó sátor
- Miért érdemes
- Hogyan előzhető meg?
- TMG REAG
- Fontos változás
- Jégkármérséklő...
- Egyedi technológia
- Aflatoxin mérése
- Élő talaj
- Egyedi megoldás
- Új dimenzió
- Távérzékeléssel...
- Minden egy helyen
- Átállás...
- Dió, mogyoró...
- Nyesedékaprító
- Áttekintés
- Zöldtakarmány
- Ponyvakapuk
- Díjat kapott
- Kertészeti gépek
- Hatékony és költségkímélő
- 30 év tapasztalat
- A fenntartható mezőgazdaság alapja
- Intelligens technológia
- Magyar fejlesztés
- Innovatív megoldás
- Minimum-művelés
- Prezíziós Műhely
- Takarónövények
- Talajreform
- Tavaszi fagyvédelemhez
- Vontatott rendfelszedő...
- Optigép legújabb...
- A fenntartható állattenyésztésért
- A talaj egészségének javítása
- A jövő...
- A jövő Erdészeti technológiája
- Mi a bánat...
- Talajvédő
- Ömlesztett...
- Betakarítás után
- Géptárolás
- A víz bölcsője
- Talajkondicionáló
- Probléma a mezei pocok?
- Rendkívül ergonomikus
- Határainkon túl...
- Gigantikus...
- Csináljuk a fesztivált!
- A tarlóhántás ideje
- A nagyüzemi vadkímélő...
- Hatékony fagyvédelem
- Mire figyelj...
- Nem csak gazdáknak
- Lakóautó, lakókocsi hajók
- Az igazság...
- Betakarítás után, tarlóápolás
- Bízzunk a legjobban...
- Merjünk álmodni...
- Speciális területek gépei
- Optimális magágy
- A Gruberek sokoldalúsága
- Tárolási megoldás
- Profi bozótírtó
- A Väderstad első műhelye
- Egy géppel mindent!