Diákmunka
- Részletek
Czomba Sándor: Diákmunka esetében, a rájuk vonatkozó speciális szabályokat mindenkinek be kell tartani!
A kormány kiemelt figyelmet fordít arra, hogy mindenki, aki akar és tud dolgozni, az lehetőséget is kapjon rá, különös tekintettel a fiatalokra.
A munkát vállaló diákok sajátos helyzetben vannak, hiszen a tapasztalat és a jártasság hiánya miatt kiszolgáltatottabbak a munka világában, mint a felnőttek, ezért a Nemzetgazdasági Minisztérium a korábbi évekhez hasonlóan idén is közzéteszi a diákmunkára vonatkozó munkavédelmi és munkaügyi tájékoztatókat. A nyár közeledtével fontos, hogy felhívjuk a figyelmet a diákok munkavégzésével kapcsolatos szabályokra, hiszen sok esetben foglalkoztatásuk eltér a felnőttekétől.
A kormány kiemelt célja, hogy minden munkavállaló diák megfelelő tájékoztatást kapjon a vonatkozó jogszabályokról, ezáltal biztosítva a fiatalok biztonságát és védelmét a munkavégzés során. A munka törvénykönyve szerinti általános szabály, hogy az vállalhat munkát, aki már elmúlt 16 éves, ugyanakkor bizonyos feltételek megléte mellett a 15. életévüket betöltöttek is dolgozhatnak. Munkaviszonyt kizárólag írásba foglalt munkaszerződéssel lehet létesíteni, melynek tartalmaznia kell az alapbért és a munkakört is. Amennyiben a szerződés nem tartalmaz konkrétumot az időtartamról, úgy azt határozatlan idejűnek kell tekinteni.
Mivel a 18 év alattiak jogi szempontból korlátozottan cselekvőképesek, mindenképpen szükséges a szülő írásos hozzájárulása is a munkavégzéshez, illetve a szerződéskötéshez. A munkaviszony létesítését az adóhatóság felé legkésőbb a munkavállaló munkába lépésének időpontjáig be kell jelenteni.
Egyszerűsített foglalkoztatásnál a mezőgazdasági és turisztikai idénymunka esetében ugyanazzal a munkáltatóval legfeljebb évi 120 napra, alkalmi munka esetében legfeljebb öt egymást követő napra, ugyanakkor egy hónapon belül legfeljebb 15 napra, éves szinten pedig legfeljebb 90 napra létesíthető jogviszony. Egyszerűsített foglalkoztatás esetén a munkaszerződés megkötése nem kötelező, a jogviszony a foglalkoztató adóhatóság felé történő bejelentésével jön létre.
Nemcsak a szerződéskötéssel, hanem a munkavégzéssel kapcsolatban is vannak a fiatalokra vonatkozó speciális szabályok. Ilyen például, hogy éjszakai munkát nem végezhetnek, és részükre rendkívüli munkaidő sem rendelhető el. A napi munkaidejük legfeljebb 8 óra lehet, a 16 évesnél fiatalabb munkavállalók esetén ez legfeljebb hat órára korlátozódik, de kivételes esetben ettől el lehet térni.
A nyári időszakban munkát vállaló diákokra is ugyanúgy vonatkozik a minimálbér és a garantált bérminimum alkalmazása. Azaz, amennyiben napi nyolc órát dolgozik, havonta legalább bruttó 290 800 forint kell, hogy legyen a bére, vagy amennyiben középfokú iskolai végzettséget vagy középfokú szakképzettséget igénylő munkát lát el, ugyanennyi munkáért legalább bruttó 348 800 forint illeti. Ezek az összeghatárok az egyszerűsített foglalkoztatás esetében nem érvényesek.
Ami a munkavédelmet illeti, mindenképpen tudniuk kell a fiataloknak és a szüleiknek is, hogy foglalkoztatásuk – a felnőttekéhez hasonlóan – nem veszélyeztetheti az egészségét, testi épségét, illetve az egészséges fejlődését. A munkáltatónak oktatás keretében gondoskodnia kell arról, hogy a diák a munkába álláskor és a foglalkoztatás teljes időtartama alatt rendelkezzen az egészséget nem veszélyeztető, biztonságos munkavégzés elméleti és gyakorlati ismereteivel, valamint megismerje a szükséges szabályokat. A munkavédelmi oktatás tartalma és minősége különösen nagy a jelentőséggel bír a jellemzően kevés tapasztalattal rendelkező diák munkavállalók esetében.
Ha a veszélyek megelőzése, illetve károsító hatásuk csökkentése érdekében a munkáltató felelőssége a munkavállalók részére egyéni védőeszközöket biztosítani és a fiatalok figyelmét fokozottan felhívni az egyéni védőeszköz használatának fontosságára, mivel esetenként a munkavédelmi tudatosság és a tapasztalat hiánya önmagában is fokozza a munkabaleset kialakulásának kockázatát.
Czomba Sándor: Diákmunka esetében, a rájuk vonatkozó speciális szabályokat mindenkinek be kell tartani! - FruitVeB
A részletes tájékoztatók elérhetők a https://mvff.munka.hu/ honlapon.
Termékkereső
Cikkajánló
HORSCH Avatar – a direktvetés új fejezeteAz elmúlt esztendő hosszan tartó...
Mennyi nitrogén van a talajodban? Gazdaságunkban elkészültek az idei első...
Erdészeti pályázati felhívások módosultak Megjelent: 2026-02-12 08:00:04 A KAP...
30 év tapasztalattal rendelkezünk mezőgazdasági szemes termények kezelésére...
A szőlő legpusztítóbb fitoplazmás betegsége, az aranyszínű sárgaság Grapevine...
Ha kertészeti gép, akkor Alfa-Gép!Egyedi profilunk a kertészeti gépek...
Itt az új tej, ami eláraszthatja a hazai boltokat? Nem is hinnéd, hogyan...
- Tudod,mi van...
- Frissített kiadvány
- Tavaszi gyűjtési akció
- A szőlő fitoplazmás betegsége
- Levélanalízis
- Elhanyagolt területre
- Talajmintavétel
- Szántóföldi napok
- A lemosó permetezésről
- A gyógynövények szerepe
- Ne késlekedjünk
- Amikor a talaj ,,megszólal"
- Gyomszabályozás
- Itt az új tej
- A repce károsítói
- Ultrasekély
- Mobilszárító
- A gondoskodó gazda
- Tájékoztató képzések
- Ültetvénykorszerűsítésre
- Összetett feladat
- Mezőgazdasági kisüzemek
- HORSCH Avatar
- Elegendő lesz
- Hazai fejlesztés
- Talajelőkészítés
- KAP ST AKG tiltólista
- Útmutató segíti
- Erdészeti pályázat
- Új egységes térkép
- Hogyan vált...
- Talajtermékenység
- Legyen zöldebb
- Pont időben
- Mennyi nitrogén...
- Továbbra is mentesek
- 2026. április 23-ig
- A PFAS-tilalom
- Erősítés támogatása
- No-Till vetőgépek
- Lényeges változások
- Okos silók
- Kincset érő...
- MA TE mit eszel?
- Tájékoztatás...
- Folyamatosan bővülnek
- Ültetvénykivágás
- Mi az INTEM?
- Erdészeti karbantartás
- Vidéki infrastuktúra
- Friss fejlesztések
- Idénymunka
- Diákmunka
- Hidrovetés
- Diófélék betakarítása
- Biológiai talajtakarás
- Morva növénydoki
- Drónképzés
- Munkába állt
- Vásárlóink bizalma
- Hatékony Erős
- Gyümölcsszedő
- Gyógynövény begyűjtő
- Professzionális
- Költséghatékonyság
- Körmözőkaloda
- Lego nagyfiúknak
- Semmi sallang
- Kertifólia előnyei
- Újitsd meg a földet
- Állattartó sátor
- Miért érdemes
- Hogyan előzhető meg?
- TMG REAG
- Fontos változás
- Jégkármérséklő...
- Egyedi technológia
- Aflatoxin mérése
- Élő talaj
- Egyedi megoldás
- Új dimenzió
- Távérzékeléssel...
- Minden egy helyen
- Átállás...
- Dió, mogyoró...
- Nyesedékaprító
- Áttekintés
- Zöldtakarmány
- Ponyvakapuk
- Díjat kapott
- Kertészeti gépek
- Hatékony és költségkímélő
- 30 év tapasztalat
- A fenntartható mezőgazdaság alapja
- Intelligens technológia
- Magyar fejlesztés
- Innovatív megoldás
- Minimum-művelés
- Prezíziós Műhely
- Takarónövények
- Talajreform
- Tavaszi fagyvédelemhez
- Vontatott rendfelszedő...
- Optigép legújabb...
- A fenntartható állattenyésztésért
- A talaj egészségének javítása
- A jövő...
- A jövő Erdészeti technológiája
- Mi a bánat...
- Talajvédő
- Ömlesztett...
- Betakarítás után
- Géptárolás
- A víz bölcsője
- Talajkondicionáló
- Probléma a mezei pocok?
- Rendkívül ergonomikus
- Határainkon túl...
- Gigantikus...
- Csináljuk a fesztivált!
- A tarlóhántás ideje
- A nagyüzemi vadkímélő...
- Hatékony fagyvédelem
- Mire figyelj...
- Nem csak gazdáknak
- Lakóautó, lakókocsi hajók
- Az igazság...
- Betakarítás után, tarlóápolás
- Bízzunk a legjobban...
- Merjünk álmodni...
- Speciális területek gépei
- Optimális magágy
- A Gruberek sokoldalúsága
- Tárolási megoldás
- Profi bozótírtó
- A Väderstad első műhelye
- Egy géppel mindent!