Ömlesztett...
- Részletek
Ömlesztett anyag tárolása Gravetti módra
Megrendelőnk ezúttal egy útkarbantartással foglalkozó vállalat volt. A megoldandó probléma pedig a téli időszakban használt útszóró só tárolása. Az útszóró só speciális kihívást jelent, mivel nagy a súlya, ömlesztett állapotban igen nagy oldalirányú nyomást fejt ki a támfalra, valamint maró hatása miatt szerkezetileg károsítja azt.
Eddig a nedvességre érzékeny anyagot szabad ég alatt, letakarással óvták a csapadéktól. Ahogy a telepen a kollégák elmondták, ez a módszer nem jelentett igazán jó megoldást, hiszen sok munkával és kellemetlenséggel járt a szóróanyag kiszabadítása, majd újra visszatakarása.
A végleges megoldást egy Gravetti-Blokkokra épített Shelterall sátor hozta el a partnerünk számára.
A tökéletesen előkészített alapfelületre erre a célra készült, sóálló betonblokkokból építettünk támfalat, ami az ömlesztett áru nyomásának és a só maró hatásának is ellenáll. A 2,5 tonnás blokkokból kialakított támfalra egy 10 m széles és 12,5 méter hosszú Shelterall sátor került, hátsó oldalon zárt oromzattal, első frontján pedig egy 4 méter széles Galebreaker Classic Plus kézi működtetésű ponyvakapu biztosítja bejárást a munkagépnek és a személyzetnek is.
Ömlesztett anyagok tárolásakor a Betonblokk tetejére még egy kiegészítő védőlemez sáv is kerül, ami a túlcsorduló terméktől védi a sátor oldalát.
A közel 120 négyzetméter hasznos alapterületű tároló kialakítása 5 napot vett igénybe, amiből 2 nap a támfal, 3 nap a sátor és az oromzatok elkészítése tett ki.
Megrendelőnk a tároló sátrat azonnal használatba is vette. A sok éve megoldatlan problémára idén ősszel végleges megoldás született. A só csapadéktól védve, jól hozzáférhető tárolócsarnokban várja a téli bevetést.
Árajánlatkérés:
https://gravetti.hu/blog/omlesztett-anyag-tarolasa-gravetti-modra
Termékkereső
Cikkajánló
Nyesedékaprító - BC360A napokban vitték el a faluban a levágott gyümolcs fa...
A gondoskodó gazda titka: a talajra úgy figyel, mint egy gyermekre A talaj...
No-Till vetőgépekHorizon DSX3-4 méteres vontatott sűrűsoros direktvetőgépA 3-4...
A kukorica még pont időben van! Ásványi nitrogén mintavételre és vizsgálatra...
Amikor a talaj „megszólal” : hogyan hozhat új korszakot a mesterséges...
Fokozottan figyeljünk a repce károsítóira!A repce növényvédelmében a...
- Tudod,mi van...
- Frissített kiadvány
- Tavaszi gyűjtési akció
- A szőlő fitoplazmás betegsége
- Levélanalízis
- Elhanyagolt területre
- Talajmintavétel
- Szántóföldi napok
- A lemosó permetezésről
- A gyógynövények szerepe
- Ne késlekedjünk
- Amikor a talaj ,,megszólal"
- Gyomszabályozás
- Itt az új tej
- A repce károsítói
- Ultrasekély
- Mobilszárító
- A gondoskodó gazda
- Tájékoztató képzések
- Ültetvénykorszerűsítésre
- Összetett feladat
- Mezőgazdasági kisüzemek
- HORSCH Avatar
- Elegendő lesz
- Hazai fejlesztés
- Talajelőkészítés
- KAP ST AKG tiltólista
- Útmutató segíti
- Erdészeti pályázat
- Új egységes térkép
- Hogyan vált...
- Talajtermékenység
- Legyen zöldebb
- Pont időben
- Mennyi nitrogén...
- Továbbra is mentesek
- 2026. április 23-ig
- A PFAS-tilalom
- Erősítés támogatása
- No-Till vetőgépek
- Lényeges változások
- Okos silók
- Kincset érő...
- MA TE mit eszel?
- Tájékoztatás...
- Folyamatosan bővülnek
- Ültetvénykivágás
- Mi az INTEM?
- Erdészeti karbantartás
- Vidéki infrastuktúra
- Friss fejlesztések
- Idénymunka
- Diákmunka
- Hidrovetés
- Diófélék betakarítása
- Biológiai talajtakarás
- Morva növénydoki
- Drónképzés
- Munkába állt
- Vásárlóink bizalma
- Hatékony Erős
- Gyümölcsszedő
- Gyógynövény begyűjtő
- Professzionális
- Költséghatékonyság
- Körmözőkaloda
- Lego nagyfiúknak
- Semmi sallang
- Kertifólia előnyei
- Újitsd meg a földet
- Állattartó sátor
- Miért érdemes
- Hogyan előzhető meg?
- TMG REAG
- Fontos változás
- Jégkármérséklő...
- Egyedi technológia
- Aflatoxin mérése
- Élő talaj
- Egyedi megoldás
- Új dimenzió
- Távérzékeléssel...
- Minden egy helyen
- Átállás...
- Dió, mogyoró...
- Nyesedékaprító
- Áttekintés
- Zöldtakarmány
- Ponyvakapuk
- Díjat kapott
- Kertészeti gépek
- Hatékony és költségkímélő
- 30 év tapasztalat
- A fenntartható mezőgazdaság alapja
- Intelligens technológia
- Magyar fejlesztés
- Innovatív megoldás
- Minimum-művelés
- Prezíziós Műhely
- Takarónövények
- Talajreform
- Tavaszi fagyvédelemhez
- Vontatott rendfelszedő...
- Optigép legújabb...
- A fenntartható állattenyésztésért
- A talaj egészségének javítása
- A jövő...
- A jövő Erdészeti technológiája
- Mi a bánat...
- Talajvédő
- Ömlesztett...
- Betakarítás után
- Géptárolás
- A víz bölcsője
- Talajkondicionáló
- Probléma a mezei pocok?
- Rendkívül ergonomikus
- Határainkon túl...
- Gigantikus...
- Csináljuk a fesztivált!
- A tarlóhántás ideje
- A nagyüzemi vadkímélő...
- Hatékony fagyvédelem
- Mire figyelj...
- Nem csak gazdáknak
- Lakóautó, lakókocsi hajók
- Az igazság...
- Betakarítás után, tarlóápolás
- Bízzunk a legjobban...
- Merjünk álmodni...
- Speciális területek gépei
- Optimális magágy
- A Gruberek sokoldalúsága
- Tárolási megoldás
- Profi bozótírtó
- A Väderstad első műhelye
- Egy géppel mindent!