Megjelent...

2024. július 24. szerda
Oláh Margó
17539

Megjelent az „Állattartó telepek fejlesztésének támogatása” című (KAP-RD01a-RD01c-RD01d-RD01e-1-24 kódszámú) pályázati felhívás
A Közös Agrárpolitika Irányító Hatósága a Közös Agrárpolitikából és a nemzeti költségvetésből biztosított agrártámogatások felhasználásának rendjéről szóló 54/2023. (IX.13.) AM rendelet 68. § (1) bekezdése alapján közzé teszi az „Állattartó telepek fejlesztésének támogatása” című (KAP-RD01a-RD01c-RD01d-RD01e-1-24 kódszámú) pályázati felhívást.
Állattartó gazdaságok versenyképességének, hozzáadott érték termelésének fokozása, új épületek, építmények kialakításával, valamint az állattartáshoz szükséges eszközök, gépek, technológiák termelésbe állításával.
– Állattartó telepek létesítményeinek épületenergetikai, épületgépészeti felújításával, technológiáinak korszerűsítésével, valamint a megújuló energia hasznosítására irányuló technológiák kialakításával csökken az ágazat energiafelhasználása. Állattartó gazdaságok ammónia kibocsátásának csökkentését elősegítő technológiai fejlesztések megvalósítása, levegő minőségének javítása, a felszíni és felszínalatti vizek terhelésének csökkentése. A járványos állatbetegségek állattartó telepeken történő megjelenésének kockázatának csökkentése. Olyan állatjóléti beruházások elősegítése, amelyek túlmutatnak az általános telepi fejlesztésen és az általánosan alkalmazott gyakorlatokból eredő szabályokon.
Támogatás minimum összege 200 millió Ft, maximum összege 5 milliárd Ft.
A támogatási kérelmek benyújtására 2024. október 8. és 2025. június 2. között van lehetőség. A felhívás meghirdetésekor a támogatásra rendelkezésre álló tervezett keretösszeg 150 milliárd Ft.
Amennyiben felkeltette érdeklődését a pályázati lehetőség, keresse irodánkat bizalommal!
+36 70 609 3094 +36 70 348 7677 Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
https://emva.hu/megjelent-az-allattarto-telepek-fejlesztesenek-tamogatasa-cimu-kap-rd01a-rd01c-rd01d-rd01e-1-24-kodszamu-palyazati-felhivas/  

 

Szóljon hozzá!


Biztonsági kód
Frissítés

Cikkajánló

Meddig hat?

Meddig hat? - Új ismeretterjesztő program és honlap indult az...

Bővebben...

Szedd könnyedén!

              Gyümölcsök...

Bővebben...

Az élőflóra jelentősége

Mikrobiom: mindenhol jelen van, és szinte mindenre hatással vanA bélben élő...

Bővebben...

Díjat kaptunk

Hazai Termékfejlesztési díj - Gépesítés kategóriában Omikron Kft. - ORS-6/3 FM...

Bővebben...

AGRO-Plant...

Tájékoztatás a gazdálkodási naplóval kapcsolatos fejlesztésekrőlTisztelt...

Bővebben...

Ami jár a növénynek

A KEZDETEK:A FitoHorm termékek gyártása az 1980-as években kezdődött a Bácska...

Bővebben...

10+1 tévhit

10+1 tévhit a tarlóbontás kapcsán – Eddig Te is rosszul tudtad?1. A tarlótól...

Bővebben...

Szilázs oltóanyagok

Az állati takarmányozás egyik nagy feladata a megtermelt takarmánynövények...

Bővebben...

Termékkereső

kiemelt AJÁNLATOK