A Väderstad első műhelye
- Részletek
Rune Stark, a Väderstad alapítója
Rune Stark és felesége, Siw 1962-ben hozták létre vállalkozásukat Rune’s Mekaniska Verkstad (Rune Gépműhelye) néven. Ami ezután következett az már az agrártörténelem része. Rune 2008-ban hunyt el, de emléke a vállalatnál tovább él, ma lenne 100 éves.
Minden 1962-ben az otthoni kis gazdaságban kezdődött, Väderstadban. Számos rossz gazdasági év után az egyre romló termelési feltételek miatt, már-már a farm eladásán gondolkodott a házaspár. Ugyanakkor olyan alternatívákat is kerestek, amik fellendíthették volna a vállalkozás jövedelmi helyzetét. Siw például megpróbálkozott az állattartással, de hamar rájött, hogy csak a pulyka tudna némi nyereséget termelni, de az is a befektetett óriási munkáért cserébe csak néhány koronával kecsegtetett.
Rune első műhelye, ami 1967-re már az egész épületet elfoglalta. Az elsőként értékesített borona “számlája”. 3 méteres és 350 kg súlyú volt, 875 koronába, azaz 80 euróba került.Az eredeti merevfogas borona.
Rune egy borona gyártásán gondolkodott, ami megfelelt az akkori erőgépek támasztotta elvárásoknak. Egyre több traktor készült dízel motorral, amelyek már erősebbek voltak. A borona akkoriban két fagerendából állt, amit lovak vontattak, és amit a szántások egyengetéséhez használtak. A traktorok megjelenésével az eredeti konstrukció nem sokat változott, talán valamivel nagyobb munkaszélességűek lettek az eszközök.Rune Stark, Mats Tobiason, Gert Heimersson és Lars Hannell az új generációs NZ magágykészítő prototípusát szemlélik 1998-ban.
Rune elképzelése az volt, hogy fémből készíti el ezt a boronát, ami jelentős fejlesztésnek számított egy olyan kezdetleges, fából készült eszköz esetében, amit akkor általánosságban használtak. “Hosszú élettartamú eszközt gyártani” ez volt az Ő kedvenc kifejezése, egy minőségi szemléletmód, ami azóta is tovább él a vállalatnál.
Egy szomszéd, egy jó barát esténként hegeszteni tanította Runet. Segítő kezeknek köszönhetően a kis 20 m2-es fészer egy egyszerű műhellyé alakult át, amit egy Mjölby székhelyű, vashulladék begyűjtésével foglalkozó vállalat látott el nyersanyaggal.
Siw és Rune egyaránt sokat dolgozott az első borona elkészítésén. Az egyik teszt alkalmával, 1962 tavaszán, egy szomszédos gazda jött át, és az mondta: “Ez egészen jó, Rune, én is szeretnék egyet”. Ez volt az első megrendelés. Szinte ezzel egyidőben Rune sógora, Hästholmenből szintén rendelt egy boronát. Így a kis vállalkozás elindult és megteremtette az alapját a mai Väderstad AB-nak, ami 1550 munkavállalót foglakoztat, 40 országban értékesít és 2020-ban 3,4 milliárd svéd korona árbevételt ért el.
Rune elképzelése a kezdetektől fogva jónak bizonyult, erősen hitt abban, hogy a kis vállakozás egy nap igazi nagy vállalattá növi ki magát, és szerepet vállal a világ népességének élelmezésében. Erősen hitt abban, hogy valami magasabb értelme van mindannak, amit csinál és amit még tenni fog.
Rune mindig magmaradt gazdának, és mindig a gazdálkodók oldalán állt. Hasonlóan, mi mindannyian a Väderstadnál azért dolgozunk, hogy a gazdálkodók mindennapi életét könnyebbé tegyük.
Mindannyiunknak hiányzik Rune, aki 2008-ban távozott közülünk, de emléke tovább él a vállalatnál, és mindenben, amit teszünk és alkotunk. Ma Rá emlékezünk, tisztelettel adózunk emlékének és mindannak az innovációnak, ami gazdák ezrei számára teszi könnyebbé a mindennapi munkát és segítséget jelent abban, hogy étel kerüljön mindenki asztalára.
Vaderstad Kft. 2475 Kápolnásnyék, Összekötő út 1. Phone: 0622/709-000 www.vaderstad.com
Cikkajánló
A kiállításon többen érdeklődtek, hogy mikor fog megjelenni a FAE Prime tech...
"Kicsi a bors, de erős"- tartja a mondás. Igaz ez a GIANT Tendojára is....
Mikrobiom: mindenhol jelen van, és szinte mindenre hatással vanA bélben élő...
Az OMIKRON KFT 1990. november 22-én lett alapítva, 100% - ban magyar családi...
Légáramos tisztítóA GRLT rotációs légáramos tisztító alkalmas a betakarított...
Az Omikron Kft (https://omikronkft.hu ) több évtizede folyamatosan fejlesztett...
A Väderstad egy 2023-ban elkészülő új üzemmel bővíti amerikai jelenlététA...
Termékkereső
- Új pályázatok
- A megelőzés
- Weidemann
- Őszi munkálatok
- Lakóautó, lakókocsi hajók
- E-services elnyerte
- Az igazság...
- A kukoricaszár
- 24-ben is lesz
- December 18-ig
- A Väderstad bemutatja...
- Hogyan lehet olcsón...
- A helyspecifikus...
- Tudatos vásárlás
- Járható utak
- Újabb lépések...
- Filyékony műtrágya...
- Szarvasmarha istálló...
- Enzimutánzó...
- Új elektronikus...
- Extract, új termék
- Piros hetes...
- Megoldást találunk
- Bízzunk a legjobban...
- Merjünk álmodni...
- AGRO-Plant...
- Repce vetőmag
- Öntözési közösségek támogatása
- ELHO TR 300 rendszellőztető
- Új gyártósor...
- Antibiotikumok nélkül...
- Sorközművelő...
- THYREGOD - minőség
- Erősebb immunrendszer...
- Vitamed Pharma...
- A Väderstad bővíti...
- Az állatokról...
- Szálastakarmány...
- A hazai beruházási intézkedések
- Hatékony rendszerfelügyelet
- Kiegészül a Väderstad palettája
- A Közös Agrárpolitika...
- Fúró-, vágó- és...
- Speciális területek gépei
- A Väderstad 550...
- Erdészeti berendezések...
- A Väderstad Proceed
- 30 év tapasztalat
- Ami jár a növénynek
- Optimális magágy
- Minden talajtípushoz
- Egy menetben
- Az új Carrier
- Cél a nedvességmegőrzés
- Frontfüggesztés utólag?
- A Gruberek sokoldalúsága
- Van jobb a jónál
- A Väderstad bemutatja...
- Utcatárlatot nyitott a Nébih
- Négy évszakos gyűjtőhelyek
- Megelőzhető...
- A talajművelés specialistája
- Dél-Amerikában hoz létre...
- Tárolási megoldás
- Szársértő dilemma
- Önitató szaküzlet
- A Väderstad egy 2023-ban
- Ritka jó vétel
- Mérgek helyett...
- Profi bozótírtó
- Tudtad, hogy a...
- Régi szerelem...
- A szamóca ideális tartósítása
- Regisztrálja használt...
- Modern és egészségtudatos...
- Ősgabona fajtákat...
- Az épületek...
- Univerzálisan alkalmazható
- (Gyümölcs)húsba
- Jó lenne jól csinálni...
- Vízelvezetési gondokra
- A Väderstad első műhelye
- Újabb vetőgép...
- ,,Egy egészség"
- Univerzális alkalmazás
- Fejlődve és tanulva
- Kiegészítő felszerelések I
- A HE-VA Top-Cutter
- Szalmaborhoz...
- Gyógynövény alapú...
- Az ország első lombikborjai
- Kötött talajok műveléséhez
- Okos techológiák
- Mezőgazdasági seprőgépek
- Professzionális bozótírtó
- Az idő pénz is
- Befektetés az egészségbe
- Szimbiotikus gél naposcsibék számára
- Erdészeti gépekben utazunk
- Legjobb talaj
- McHale termékek Az Alfa-Gép Kft kínálatában
- A tavaszi fagyvédelem...
- Készüljön a télre Ön is!
- Hengerbála etető
- Nagy mennyiségű...
- Mit tehetsz érte?
- Meddig hat?
- Légáramos és modulos tisztítók
- Kisebb romlási veszteség
- Tarlóhántástól magágykészítésig
- A mobil tárolás új korszaka
- Betakarítás és szárzúzás egy menetben
- Nagyszüleink egészségéről
- Zöldség- és gyümölcsbetakarítás
- Fitoservice talajvizsgálat
- Minden alkalmazási körülményhez
- Örömmel mutatjuk be...
- Bárhova felállítható...
- Az ideélis gép mulcsvetéshez
- Egy munkaeszköz sokoldalúsága
- Hígtrágya kijuttatása, bedolgozása
- Kicsi a bors, de erős!
- Mi mindenre lehet használni sátrainkat?
- Palántázók az Alfa-Gép Kft-től
- Kertészeti gépkínálat
- Egyenletes vetőmaglerakás
- Rugalmas alkalmazás...
- Egy vetőgép - többféle növényre
- Ideje felkészülni...
- Szálastakarmány betakarító...
- Maximális tárolás...
- Tökéletes bedolgozás
- Díjat kaptunk
- Mi történik...
- Mi a polifenol?
- Borjak téli takarmányozása
- Egy gondosan összeválogatott termék
- Az élőflóra jelentősége
- Szedd könnyedén!
- Szervestrágya - jó minőség - jó áron!
- Nálunk van a megoldás!
- Hogyan érjünk el...
- Tavasszal is lehet...
- Hasznosabb-e a precízen kijuttatott tápanyag?
- Hatékony és professzionális
- Tarlóhántástól az alapművelésig
- Megőrizni az energiát a szilázsában!
- Gépriport egy profi tollából
- Hatékonyan teljesít
- Ön már felkészült...
- Legnagyobb kínálat!
- A legjobb takarmányminőség
- Széna- és szalmatárolásra!
- Gyors, egyszerű
- A legszorgalmasabb meggyrázó
- A mobil tárolás új korszaka
- Segítünk a tisztánlátásban!
- A gazdálkodás jövője
- Maximális silózási teljesítmény
- Megérett a cserére...
- Almáskertek figyelmébe
- Minőségi lazítók az Omikrontól!
- Tárcsakínálat hazai gyártótól
- Vetés előtt
- Mobil ágaprító
- Magágykészítés felsőfokon!
- Környezet-hatékony technológia
- Vonóbekötés rendszerek
- Gumiabroncs-nyomásszabályozó
- A vevők bizalmáért
- Egy Pöttinger vetőgép
- Digitalizálás a rakodástechnikában
- Skandináv technológia...
- OPTImális választás
- Szárítótelepi megoldások
- Változó mélységű
- Egyszerű és hatékony
- Farmgép fejlesztések
- Mulcsvetés aljtrágyázással
- Az élet kezdete
- Tejtaxi
- Trioliet etetőrendszerek
- Tárolási megoldások a RICHEL segítségével
- Lovaskocsit adtak...
- Vadkár védelem
- Folyékony műtrágya szórófejek
- Önitató szaküzlet
- Körmöző kaloda
- A sokoldalú művelőeszköz
- A talaj életre keltése
- Szármaradvány beforgatásához
- Segítség belvizes területekre
- Hiánytünetek kezelésére
- A trágyalé kivitele és bedolgozása
- Egy géppel mindent!
- Gondoljunk már most a burgonyára