Az élőflóra jelentősége

2018. november 05. hétfő
Oláh Margó
32831

Mikrobiom: mindenhol jelen van, és szinte mindenre hatással van
A bélben élő jótékony baktériumoknak az elfogyasztott táplálék megemésztésében és bizonyos vitaminok előállításában játszott szerepe régóta ismert. A szemmel nem látható méretű élőlények azonban nem csak a béltraktusban, hanem a száj- és orrüregben, a hüvelyben, a szemben, a bőrön, sőt a korábban sterilnek hitt méhüregben is megtalálhatók.
Egyre több ismerettel rendelkezünk arról is, hogy az emberi szervezetben élő jótékony mikroorganizmusok miként segítenek a kórokozókkal szembeni védelemben, azaz az immunvédekezésben. Ezen túlmenően, a bennünk élő mikroszkopikus élőlények összetétele és száma olyan megbetegedésekkel és állapotokkal is kapcsolatba hozható, mint az elhízás, a 2- es típusú cukorbetegség, a depresszió vagy éppen az Alzheimer-kór.
TELJES CIKK
ORVOSI ELŐADÁSOK KECSKEMÉTEN ÁLLAPOTFELMÉRÉSSEL
Az élőflóra jelentősége az allergia, autoimmunitás, autizmus, szivárgó bélszindróma, étel intolerancia,  pajzsmirigy problémák, glutén-, tej érzékenység és a vércukorszint területén.
  KECSKEMÉT, Klapka u. 10/A           Bejelentkezés: +36 30 316 2443

https://www.nics.hu/Default.aspx?felulet=oldal_termekek_nyito_oldal&reklam_tanacsado_id=680B00000000000000000000  

A stressz egy önálló rizikófaktor
 Stressz hatására idő előtt megjelenhet a cukorbetegség. Ez nem jelenti azt, hogy minden stresszel élő ember előbb-utóbb cukorbeteg lesz, csupán azt, hogy ha megvan a genetikai hajlam és esetleg más kockázati tényezők is jelen vannak, a stressz felgyorsíthatja a folyamatot.
Részletek: https://www.webbeteg.hu/cikkek/idokep/22478/stressz-es-cukorbetegseg

Miért fontos a cink?      Kérdésed van, hívj bátran segítek! +36303162443

A cink részt vesz a normál szénhidrát-anyagcserében, a makrotápanyagok, a zsírsavak és az A-vitamin normál anyagcseréjében, valamint a normál sav-bázis egyensúly fenntartásában. Hozzájárul a normál csontozat, a normál látás, a haj, a köröm és a bőr normál állapotának fenntartásához. Továbbá hozzájárul az immunrendszer normál működéséhez, a sejtek oxidatív stresszel szembeni védelméhez, a normál szellemi működés fenntartásához, a normál DNS-szintézishez és a vér normál tesztoszteron szintjének fenntartásához. Szerepet játszik a sejtosztódásban, a normál fehérjeszintézisben.
https://www.nics.hu/Default.aspx?felulet=oldal_termekek_mtp_weight_control&reklam_tanacsado_id=680B00000000000000000000


Miért fontos a jód?

A jód részt vesz a normál energiatermelő anyagcsere-folyamatokban. Hozzájárul a pajzsmirigyhormonok normál termeléséhez és a pajzsmirigy normál működéséhez, valamint az idegrendszer normál működéséhez, a normál szellemi működés fenntartásához, és a bőr normál állapotának megőrzéséhez.

Miért fontos a szelén?

Az E-vitaminnal kölcsönösen fokozzák egymás jótékony hatását, így hozzájárulnak a sejtek oxidatív stresszel szembeni védelméhez. Ezenfelül a szelén hozzájárul a köröm, illetve a haj normál állapotának fenntartásához, valamint a normál pajzsmirigy és immunrendszer működéséhez.

Miért fontos a magnézium?

A magnézium hozzájárul a fáradtság, kifáradás csökkentéséhez, az idegrendszer megfelelő működéséhez, és a normál pszichológiai funkció fenntartásához. Részt vesz az energiatermelő anyagcsere-folyamatokban, és a normál csontozat fenntartásában. Hozzájárul a normál fogazat fenntartásához, az elektrolit-egyensúly fenntartásához, és a normál izomműködéshez. Szerepet játszik a sejtosztódásban, illetve a normál fehérjeszintézisben.

https://www.nics.hu/Default.aspx?felulet=oldal_termekek_oyp_magnezium&reklam_tanacsado_id=680B00000000000000000000  



Szóljon hozzá!


Biztonsági kód
Frissítés

Termékkereső

Cikkajánló

Kicsi a bors, de erős!

"Kicsi a bors, de erős"- tartja a mondás. Igaz ez a GIANT Tendojára is....

Bővebben...

Szívesen vezetnél...

Szívesen vezetnél egy Triotrac-et?Látogass el standunkra az AGROmashExpo-n (A...

Bővebben...

Betakarítás és szárzúzás egy menetben

Az OPTIGÉP Gépgyártó és Kereskedelmi Kft. 1993-ban alakult, 100 %-ban...

Bővebben...

Egy Pöttinger vetőgép

A talaj előkészítéseA PÖTTINGER forgóboronák előnye a kiváló porhanyítás és...

Bővebben...

Drónozás szabályosan

Drónozás szabályosanJelenleg nagy káosz van a magyar drón szabályozásban, a...

Bővebben...

Körmöző kaloda

SZARVASMARHA KÖRMÖZŐ KALODA FESTETTMűszaki leírás Szarvasmarha kezelőkaloda...

Bővebben...

Szedd könnyedén!

              Gyümölcsök...

Bővebben...

Tarlóhántástól magágykészítésig

Az Omikron Kft. által gyártott Gruberek alkalmasak tarlóhántásra, illetve 30...

Bővebben...

kiemelt AJÁNLATOK