Szakértelem a baromfitartásban

2018. május 30. szerda
Oláh Margó
21088

Szakértelem a baromfitartásban

Az elmúlt 25 évben a baromfi volt az állattenyésztésen belül a leggyorsabban növekvő ágazat. Ezzel összhangban a BIOMIN a baromfitenyésztés, takarmányozás és állategészségügy minden szegmenséből származó szakemberek erős csapatát hozta létre.
Szoros együttműködésben a globális iparággal, a BIOMIN csapata, elkötelezettségünkből fakadóan a kutatás és fejlesztés terén, olyan megoldásokkal szolgál, melyek az aktuálisan felmerülő gyakorlati problémákat célozzák.
Jelenlétükkel az összes földrajzi régióban, a csapat gyakorlatias, a helyi ismeretekre támaszkodó ajánlások adására törekszik.
Mikotoxinok
Annak ellenére, hogy világméretű probléma, a klinikai mikotoxikózis nem gyakori jelenség a gyakorlatban. Ugyanakkor, a szubklinikai mikotoxikózis sokféleképpen lehet hatással a baromfira, kezdve az immunszupresszióval, amely a vakcinák hatásának csökkenéséhez vezet, egészen a zsírmájig, a pofa, taréj és a bőrlebernyeg elhalásáig. Az egyéb hatások között szerepel a bél fokozott károsodása az epitheliumot ért fizikai károsító hatás miatt, elégtelen tollnövekedés és szétnövés. Tenyészállományokban a termékenység és tojóképesség szintén érintett lehet a különböző mikotoxinok hatásától. Mindez a termelőnek gazdasági veszteséget okoz.

Termékek
Mycofix®
A megoldás a mikotoxin kockázatmenedzsmentben
A Mycofix® termékcsalád speciálisan kifejlesztett takarmány-kiegészítőket képvisel, melyek az állatok egészségét azáltal óvják, hogy a mikotoxinokkal szennyezett takarmányokban inaktiválják a mikotoxinokat. A Mycofix® használható baromfi, sertés, kérődző, hal és garnélarák takarmányában.
http://www.biomin.net/hu/fajok/baromfi/mikotoxinok/    

Szóljon hozzá!


Biztonsági kód
Frissítés

Cikkajánló

Magágykészítés felsőfokon!

Magágykészítés felsőfokon!Függesztett magágykészítő kombinátorok 1,1 m-es...

Bővebben...

Palántázók az Alfa-Gép Kft-től

Cégünk, a békéscsabai székhelyű Alfa-Gép Kft 1996-óta van jelen a...

Bővebben...

Mi történik...

Mi történik, ha nem megfelelő a fermentáció?A nem megfelelő fermentáció...

Bővebben...

Az állatokról...

Az állatokról való gondoskodás a szántóföldön kezdődik, miért is az ELHO...

Bővebben...

Ideje felkészülni...

Ideje felkészülni a hőstresszre!A JOSERA DairyPilot FlavoVital® új...

Bővebben...

A helyspecifikus...

A Väderstad bemutatja a helyspecifikus táblatérkép alapú talajművelést és az...

Bővebben...

A tavaszi fagyvédelem...

A tavaszi fagyvédelem legkorszerűbb módja!FROSTBUSTER F501 Rövid leírás: A...

Bővebben...

30 év tapasztalat

A FARMGÉP Kft. 1991. december 30-án alakult, a Debreceni Mezőgép Vállalat...

Bővebben...

Termékkereső

kiemelt AJÁNLATOK