Boldog traktor tulajdonosok

2018. március 24. szombat
Oláh Margó
8988

Boldog traktor tulajdonosok
A talajok 3 testőre Gyermelyen: Challenger traktorflotta

A három új Challenger erőgépből álló flotta sorsa úgy alakult, akár a három muskétás története annak idején Dumas regényében. Most azonban a márkának kellett bizonyítania a rátermettséget, a "hűséget" – azaz a meghibásodás mentes üzemórákat mostoha körülmények között is – mára pedig a vállalat növénytermesztési ágazatának zászlóshajóiként megbecsült helyet foglalhatnak el a gazdaságban.
A Challenger flotta (Challenger MT875E TIPÚSÚ, 600LE-s gépek),immáron a Gyermelyi Vállalatcsoport szántóterületein állt munkába – mindezek előzményeiről és a Gyermelyi Zrt. történetéről Dr. Réthy Lászlóval, a Gyermelyi Vállalatcsoport igazgatósági tagjával és Keresztes Zsolttal, növénytermesztési igazgatóval beszélgettünk.
"A Gyermelyi Vállalatcsoport a Gyermelyi Petőfi TSZ-ből fejlődött ki az idők során és Magyarország olyan különleges vállalatává nőtt, amely mintázza a klasszikus vertikális integrációt 8000 hektár bérelt földterületen. A cégvezetés egyik büszkesége, hogy a vállalat tulajdonosai kizárólag magyar magánszemélyekből állnak, valamint körülbelül 500 főt foglalkoztat.
A szántóföldi növénytermesztés egyik feladata, hogy a vállalathoz tartozó, két malommal rendelkező feldolgozó-ágazatot is elássa őszi búzával és durumbúzával. A vetésszerkezet is úgy alakult ki, hogy a növénytermesztésre épülő feldolgozó ágazatokat ki tudja szolgálni.
A Gyermelyi Vállalatcsoport állattenyésztési ágazata is jelentős, hiszen a társaság 550.000 tojótyúkot tart – és ezzel a számmal Magyarország első számú tyúktartója. A baromfi-ágazat takarmányszükségletét saját alapanyagok és saját takarmánykeverő üzem szolgálja. A Gyermelyi tojás fele feldolgozásra kerül a másik fele pedig sajátmárkás termékként, szinte minden bolt polcán megtalálható.
A vállalat által megtermelt tojás, búza- és az ebből készült liszt a tésztagyártásban találkozik és komplett előállítási láncot testesít meg a termőföldtől az asztalig.
A Gyermelyi Vállalatcsoport tésztagyártása jelenleg 30-32 ezer tonnát tesz ki évente, amely jelentős része exportra készül. A tojással készült tészta export-gátja és érdekessége egyben, hogy ez a fajta élelmiszer Kárpát-medencei sajátosság, hiszen Nyugat-Európa csak tojás nélküli, durumbúzából készült tésztát fogyaszt.
Az évi 32 ezer tonnás tésztagyártással a Gyermelyi Zrt. elérte a teljesítménye felső határát, ezért az elmúlt évben a tésztagyár bővítésébe kezdett a vállalat, amellyel akár meg is duplázhatja a teljesítményét.
Tojótyúk állományunkat is növelni szeretnénk, amit azért is tartunk fontos feladatnak, mert sajnos Magyarország jelen pillanatban nem tudja kiszolgálni többek között a saját tojás élelmiszer igényét sem.

A fejlesztéseink nem csak az állattartásra és a feldolgozóiparra vonatkoznak, hanem a növénytermesztési ágazatban is nagy változások bevezetésére készülünk. Technológiaváltás mellett döntöttünk, amely mellé tartozik a géppark fiatalítása is. A három Challenger gumihevederes nagytraktor mellé új munkagép-beszerzéseket is terveztünk. "
Keresztes Zsoltot, a Gyermelyi Vállalatcsoport növénytermesztési igazgatóját kérdeztük a technológiaváltással- és a megújuló pépparkkal kapcsolatban.
"Az új Challenger traktorflotta mellé teljesen új talajművelési rendszer került bevezetésre a vállalatunknál. A technológiaváltással összhangban választottuk ki a gumihevederes járószerkezettel szerelt Challenger traktorokat és az ehhez kapcsolódó munkagépeket is, hiszen a gépparknak tökéletesen illeszkednie kell a talajművelés módszeréhez.
Bízunk benne, hogy az új Challenger flotta megvásárlása mind szakmailag, mind pedig gazdaságilag megalapozott döntés volt a vállaltunk életében – ennek hamarosan be is kell igazolódnia, hiszen ettől a gazdálkodási évtől állnak munkába az új traktorok is."
Nagy reményeket fűzök az új forgatás nélküli talajműveléses technológiához, bízom benne, hogy előbb-utóbb gazdasági haszon formájában is jelentkezni fognak ennek az gyakorlatnak – és az ehhez kapcsolódó beruházásainknak az eredményei.
A forgatás nélküli talajművelés bevezetésével menetszám csökkentést – ezáltal üzemanyag- és munkaóra csökkentést is remélünk.
Amennyiben sikerül majd gázolajat- munkaidőt és energiát is megtakarítanunk, már nem volt hiábavaló a váltás.
Fontos az is számunkra, hogy a gazdaságos termeléssel párhuzamosan a talajaink állapotát is sikerüljön megóvnunk és javítanunk.
Bízom benne, hogy az eróziós károk mértékét is sikerül csökkentenünk.
Manapság a terményárak, az inputanyag árak és az agrárolló egyre inkább növekednek,- illetve kinyílnak, így nagyon fontos szempont, hogy a helyes technológiaválasztás segítségével is növelni tudjuk a termelésünk jövedelmezőségét.
Annak ellenére, hogy forgatás nélküli talajművelésről beszélünk, a  mi esetünkben nem hagyjuk el tejes mértékben a szántást. Inkább úgy fogalmaznék, hogy nagymértékben lecsökkentjük a korábbi évek gyakorlatához képest a szántás munkaműveleteket, azaz kevesebb területen és ritkábban alkalmazzuk mostantól. Ehhez a szántóföldi kultivátorra alapozott forgatás nélküli talajműveléshez – azaz mulcshagyó, víztakarékos technológiához választottuk a Challenger flottát. Ezekkel a traktorokkal a szántóterületeink teljes egészén el tudjuk végezni a talajmunkákat, az alapművelést.
Egy komplett technológia nem csak a talajművelésből áll természetesen, hanem a gazdálkodás minden elemét össze kell hangolnunk – a növényvédelemtől kezdve a tápanyag-visszapótlásig."
Gépteszt és nyúzópróba – egy szezonon át
A Gyermely Zrt. vezetősége úgy döntött, hogy az új traktorflotta megvásárlása előtt megversenyezteti a Challenger-hez hasonló kategóriájú, konkurens márkájú erőgépeket és a legjobban teljesítő típust vásárolja meg. A Valkon Kft. vállalta a géppróbát – ismerve a Challenger traktorok képességeit a legkülönbözőbb talajviszonyok között is – így 2016-ban, csaknem 1000 üzemórán keresztül teszteltek egy Challenger gumihevederes járószerkezettel szerelt bérgépet  a gazdaság területein.
A tesztek eredményeiről rendkívül sokrétű kimutatás készült és ezek elemzése alapján egyértelművé vált, hogy a
Challenger gumihevederes technológiája Gyermelyen is kiállta a próbát!
Fontos szempont a gépkezelők – azaz a traktorosok véleménye is az új erőgépekről, ezért Vencel Ferencet, a Gyermely Vállalatcsoport munkatársát is megkérdeztük, hogy milyen érzés az új Challengereket vezetni.

"Egészen más érzés ezeket vezetni, mint a gumikerekes traktorokat, hiszen a traktorok teljesítmény leadása sokkal erőteljesebben érezhető.
Van összehasonlítási alapunk, hiszen sok évet dolgoztunk más márka gumikerekes erőgépeivel és a Challengereknél már az első üzemórák során kiderült, hogy mennyivel szebben dolgoznak. A mi terület-adottságaink mellett az is fontos, hogy a domboldalakon ne csússzon el a gép és könnyen tudjuk tartani az egyenes vonalú munkát,
melyben segít bennünket RTK automata kormányzás is.Gyorsabban megy a munka a Challengerekkel, több időt tudok a családommal tölteni, ha végeztem egy területtel.
Tavaly már 840 üzemórát dolgoztunk a Challenger tesztgéppel, és az első pár óra után éreztük, hogy nálunk beválik ez a technológia.
Nagyon jó a kezelhetősége a traktornak és a szántóföldön olyan kényelmes, mintha vízágyban ülnék. Nem győzöm hangsúlyozni, hogy a dombos területeken lehet érezni leginkább, hogy milyen könnyedén veszi az akadályokat és mostoha körülmények között is nagyon jó a teljesítmény-leadása.
A tesztgépes év után alig várom, hogy beinduljon a szezon és vissza ülhessek – immár a vállalat saját Challengereibe!
Valkon Kft.
Videó megtekintése: http://www.valkon.hu/hirek/boldog-traktor-tulajdonosok/

Szóljon hozzá!


Biztonsági kód
Frissítés

Cikkajánló

Az állatokról...

Az állatokról való gondoskodás a szántóföldön kezdődik, miért is az ELHO...

Bővebben...

Az ország első lombikborjai

Megszülettek az ország első „lombikborjai”, Campus Cili, Campus Csongor és...

Bővebben...

A mobil tárolás új korszaka

Nálatok is el kellene választani a síktárolóban a felületeket?Jön az aratás,...

Bővebben...

Frontfüggesztés utólag?

Frontfüggesztés utólag, kiváló minőségben? A Lesniknek köszönhetően...

Bővebben...

Mi a polifenol?

A polifenolok alkalmazásának lehetőségei a megelőző takarmányozásbanMi a...

Bővebben...

Pályázati dömping

A Natura 2000-es gyepterületeket kompenzáló kiírás már meg is jelent, de...

Bővebben...

Szármaradvány beforgatásához

Hazai gépgyártónk ajánlata szármaradvány beforgatásához Minőség,...

Bővebben...

OPTImális választás

OPTImális választás!Az OPTIGÉP Kft. gépeivel időt és pénzt spórol. Az OPTIGÉP...

Bővebben...

Termékkereső

kiemelt AJÁNLATOK