Nitrát érzékenység

2018. február 23. péntek
Oláh Margó
16055

Nitrát érzékenység – Valóban akkora probléma?
Akit érint annak biztosan. Kötelmek, adminisztráció, ellenőrzések. Ezek mind olyan hívó szavak, amelyek kevés pozitív érzelmet váltanak ki a gazdatársadalomban. Az utóbbi években mind több jó termőterületet nyilvánítottak nitrát érzékennyé és nem tudjuk igazán a „lavina” hol áll meg. A fő gond az, hogy nem látjuk – még szakemberek sem -, hogy mi szükség van erre az offenzívára? Milyen konkrét célkitűzések vannak? Milyen eredményeket lehet (kell) ezzel elérni. Ebből kinek, milyen előnyei származnak. Mekkora a probléma valójában? A válaszok hiányosak és ellentmondásosak. Ezért az érintettek – éppen az elégtelen információk hiányában – összeesküvés elméletekben keresnek magyarázatokat.
A sík területeken valóban nitrátérzékeny területekre jellemző, hogy jelentős évi csapadék mellett a talajfejlődés során (évezredek) a talaj folyamatos biológiai aktivitása miatt, vékony termőréteg alakult ki. Az ilyen területen, amennyiben intenzív mezőgazdálkodást folytatnak (szerves (híg) és műtrágyázás, növényvédelem, intenzív talajmozgatás) törvényszerű hogy a tápelemek, peszticidek és egyéb szennyezők, a talajvízben, esetleg az ivóvíz bázisban „landolnak”. Ha most elkezdjük vizsgálni a fent említett háttéradatokat, akkor nemigen ismerünk hazánkra. Hollandiában, Dániában, Németországban sokkal kiegyenlítettebb, csapadékosabb a klíma.

Hazai nitrátérzékeny területek
Az említett országok kikötői az import szója (génkezelt is) kapui. Itt lehet legolcsóbban nagytömegben hozzájutni fehérje forráshoz, mely lehetőséget nyújt ezekben az országokban a sertés és a baromfitenyésztés, a szerves- és hígtrágya kibocsátás volumenének felülreprezentálására az Európai átlaghoz képest. Jelentős mezőgazdasági eredetű szennyeződésnek vannak kitéve ezek az országok. Komoly erőfeszítéseket is tesznek ennek kezelésére. Sajnálatos módon ezen erőfeszítések nem adekvát torzójának, durva másolatának tűnik a magyar „nitrát direktíva” és annak alkalmazása. Ilyen erős szabályozás a magyarországi körülmények mellett magyar gazdaszemmel indokolatlannak látszik. Az éves átlagos csapadékunk alig éri el, vagy egyes évjáratokban el sem éri ezen országok éves csapadékmennyiségének felét. Az állattenyésztés hagyománya, de lassan már a tudománya is kihal Magyarországon. Talajaink textúrája pedig össze sem hasonlítható a vázolt sajátosságok mellett fejlődő talajok tulajdonságaival.
Valóban vannak tartalékaink a tápanyag-utánpótlási rendszerünkben, ki is kellene azt használni, de nem kaphat elég, elegendő publicitást. Nem lehet úgy hatékonyan szabályozni a nitrát expozíciót, hogy a gazdaságban, a reklámokban, a tudományban, az oktatásban mindenki, folyton-folyvást azon kesereg, hogy milyen alacsony a hazai NPK felhasználás. Most kinek van igaza? El kellene dönteni az ügyeletes „masinisztának”, hogy szenet lapátol a kazánba, vagy húzza a szerelvényen a féket. Mindkettővel egyszerre nem lehet biztonságosan célt érni. Ha csökkenteni kell a felhasználást, annak kultúráját kezdjük el még az iskolában, az agráregyetemeken és kutató helyeken. Le kell folytatni ezeket a vitákat és konszenzusok mentén kell irányt mutatni gazdáknak, nem pedig durván „rángatni a zablát szájukban”.
Mi már megtettük az első lépéseket, őszintén remélem, lesz is alkalmunk ezekről e keretek között is beszámolni.

Szerző: Lajos Mihály, cégvezető, Agrofil-SZMI Kft.
https://agrofil.hu/

Szóljon hozzá!


Biztonsági kód
Frissítés

Cikkajánló

Mi mindenre lehet használni sátrainkat?

15 éves tapasztalat birtokában!A Gravetti Kft.-t Tatár Kálmán kollégánk hozta...

Bővebben...

Minőségi lazítók az Omikrontól!

Az OMIKRON KFT 1990. november 22-én lett alapítva, 100% - ban magyar családi...

Bővebben...

Tavasszal is lehet...

Bemutatjuk bála tároló sátrainkat. Etessen egész évben tiszta, jó minőségű...

Bővebben...

Folyékony műtrágya...

Folyékony műtrágya rendszer bevezetése a Tempo L 8-24 típusoknálÚj opcióként a...

Bővebben...

Vitamed Pharma...

Vitamed Pharma az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda NapokonTöbb mint 15...

Bővebben...

A talajművelés specialistája

Cambridge henger, a talajművelés specialistájaA Cambridge hengercsaládot sok...

Bővebben...

Ideje felkészülni...

Ideje felkészülni a hőstresszre!A JOSERA DairyPilot FlavoVital® új...

Bővebben...

Palántázók az Alfa-Gép Kft-től

Cégünk, a békéscsabai székhelyű Alfa-Gép Kft 1996-óta van jelen a...

Bővebben...

Termékkereső

kiemelt AJÁNLATOK