Változó mélységű
- Részletek
Változó mélységű talajművelés – AutoDepth
A talajművelés során a talaj fizikai tulajdonságainak megváltoztatásával elsősorban a víz – és levegőgazdálkodási jellemzők javítását célozzuk. Javulnak ezáltal a vízkapacitási jellemzők az altalaj és a művelt réteg között, növekszik a vízbefogadó képesség és az oxigénellátás, mindezek pedig összefüggésben vannak a hő és tápanyag-gazdálkodási jellemzőkkel.
Fontos megjegyeznünk azonban, hogy gyakori és felesleges műveléssel káros hatásokat, például szerkezetromlást okozhatunk. Szántóföldi kísérletek bizonyítják, hogy a csapadék eloszlása a talajban, annak természetes állapotában a legkedvezőbb, ugyanezt olvashatjuk a talajművelés minőségbiztosítási szemléletű követelményrendszerének pontjaiban is, mely szerint a talajművelés „a növénytermesztés biztonságos alapozása a lehető legkevesebb talajkárosítással és költséggel” (Birkás, 2002).
Mindezek mellett az Európai Bizottság talajdegradációval foglalkozó tanulmányában a tömörödöttség és a szerkezetromlás jelen vannak, mint növénytermesztést károsan befolyásoló tényezők. Kiváltó okai a túl nedves talajon végzett munkaműveletek, a nagy tömegű gépek és az időről-időre azonos mélységben végzett talajművelés lehetnek.
A fentieket összegezve feladatunk a káros tömörödöttség megszüntetése, elkerülve a nem tömörödött rétegek felesleges bolygatását. A változó mélységű művelés alkalmazásával, talajszkenner segítségével megállapítható a tömörödött rétegek felszíntől mért távolsága. Az információ birtokában hidraulikus mélységállítású talajlazító és mélységszabályzó egység segítségével a szkenneléssel egymenetben, vagy előre elkészített applikációs térkép segítségével célzottan lazítható az adott réteg.
A mélységszabályzó egységet vezérlő számítógép a traktorban
Működési elv
A helyspecifikus növénytermesztésben széles körben alkalmazott talajszkenner elektromos vezetőképességet (ECa) mér millisiemens per méter (mS/m) mértékegységben, illetve ezekhez az értékekhez hozzárendeli a tábla bizonyos pontjainak földrajzi koordinátáit. A műszer alkalmas azoknak a pontoknak a megjelölésére, ahol az ECa értékek függőleges irányban kétszeresére növekednek, ilyen módon kapjuk meg egy tábla tömörödöttségi térképét.
A mélységszabályzó egység (AutoDepth) mikroprocesszora értelmezi a szkenner által készített adathalmazt elektromos jel formájában, és kalibrációt követően az erőgép – művelőeszköz gépkapcsolat hidraulika rendszerébe csatlakoztatott elektromos vezérlésű proporcionális hidraulika szelep vezérli a művelőeszköz mélységállító munkahengerét. A lazító hidraulikus munkahengeréhez egy lineáris szenzor rögzítése szükséges, amely folyamatos visszacsatolást biztosít a mikroprocesszor számára a munkahenger elmozdulásának mértékéről, ilyen módon valósul meg a precíz mélységállítás. A rendszer az erőgép 12 Voltos egyenáramú rendszerébe csatlakoztatva automatikusan működik.
Talajszkenner segítségével lehatárolt kezelési zónák, az értékek a felszíntől mért tömörödött réteg távolságát jelentik
A rendszer üzemel valós idejű – real time – üzemmódban, ami azt jelenti, hogy a traktor elejére szükséges rögzíteni a szkennert, amely a tömör réteg elhelyezkedéséről szolgáltat információt. Ez esetben a talajművelő eszköz maximális művelési mélységét figyelembe véve (pl: 450 mm) kalibráljuk a szkennert egy olyan intervallumban, amelybe beletartozik ez az érték (pl: minimum mélység 100 mm, maximum mélység 500 mm), ekkor a szkenner „mintát vesz” a megadott rétegben előforduló ECa értékekből, majd ezeket felhasználva határozza meg a duplájára növekedett értékek helyét.
A technológia alkalmazható off-line üzemmódban is, amikor előzetes szkenneléssel határozzuk meg a tömörödött rétegek helyét. Ezt követően az AutoDepth rendszerhez csatlakoztatott számítógépre feltöltött shape fájl segítségével történik a művelés. A visszacsatolást végző lineáris szenzor
Ez utóbbi esetben az applikációs térkép elkészítése során megváltoztathatjuk a mért adatokat, például megadhatunk olyan területrészeket, ahol nem szükséges a művelés, tehát automatikusan kiemeli a lazítót a vezérlőegység.
Kinek ajánljuk?
Talajvédelmi okokból, illetve mint költségcsökkentő tényező érdemes figyelmet fordítanunk a változó mélységű művelésre, a helyspecifikus gazdálkodás meghatározó eleme lehet. A rendszer működésének feltétele a hidraulikus mélységállítású művelőeszköz, számos Magyarországon is forgalmazott talajlazító és nehézkultivátor is alkalmas a feladatra.
A mélységszabályzó egység hidraulikus vezérlése és mikroprocesszora
Hol láthatom működés közben?
Az Agrofil Kft. az AgroFIELD precíziós gazdálkodási programban számos vizsgálatot végzett a változó mélységű művelés témakörében, amelyek biztató eredménnyel zárultak. 2018 nyarán országszerte szántóföldi napokon mutatjuk be az érdeklődőknek precíziós szolgáltatásunkat.
Amennyiben felkeltette érdeklődését tevékenységünk, keressen minket elérhetőségeinken!
Katona András
AgroFIELD programfelelős
https://agrofil.hu/agrofield/valtozo-melysegu-talajmuveles-autodepth
Cikkajánló
Hogyan lehet olcsón, gyorsan sok férőhelyet teremteni a borjaknak?Erre a...
Tippek a szamóca ideális tartósításához a MATE fiatal kutatójátólGödöllő,...
Talajszkennelés? Segítünk a tisztánlátásban!A helyspecifikus gazdálkodás első...
ELHO SC Pro rézsűzúzókSC 420/460 Pro rézsűzúzókHatékony,professzionális...
Ideje felkészülni a hőstresszre!A JOSERA DairyPilot FlavoVital® új...
A Väderstad bővíti gyárát és növeli kapacitását az új gyárközponthoz...
Vonóbekötés rendszerek – Scharmüller A SCHARMÜLLER GmbH & CoKG cég, mint...
Termékkereső
- A legújabb fejlesztés
- Új pályázatok
- A megelőzés
- Weidemann
- Őszi munkálatok
- Lakóautó, lakókocsi hajók
- E-services elnyerte
- Az igazság...
- A kukoricaszár
- 24-ben is lesz
- December 18-ig
- A Väderstad bemutatja...
- Hogyan lehet olcsón...
- A helyspecifikus...
- Tudatos vásárlás
- Járható utak
- Újabb lépések...
- Filyékony műtrágya...
- Szarvasmarha istálló...
- Enzimutánzó...
- Új elektronikus...
- Extract, új termék
- Piros hetes...
- Megoldást találunk
- Bízzunk a legjobban...
- Merjünk álmodni...
- AGRO-Plant...
- Repce vetőmag
- Öntözési közösségek támogatása
- ELHO TR 300 rendszellőztető
- Új gyártósor...
- Antibiotikumok nélkül...
- Sorközművelő...
- THYREGOD - minőség
- Erősebb immunrendszer...
- Vitamed Pharma...
- A Väderstad bővíti...
- Az állatokról...
- Szálastakarmány...
- A hazai beruházási intézkedések
- Hatékony rendszerfelügyelet
- Kiegészül a Väderstad palettája
- A Közös Agrárpolitika...
- Fúró-, vágó- és...
- Speciális területek gépei
- A Väderstad 550...
- Erdészeti berendezések...
- A Väderstad Proceed
- 30 év tapasztalat
- Ami jár a növénynek
- Optimális magágy
- Minden talajtípushoz
- Egy menetben
- Az új Carrier
- Cél a nedvességmegőrzés
- Frontfüggesztés utólag?
- A Gruberek sokoldalúsága
- Van jobb a jónál
- A Väderstad bemutatja...
- Utcatárlatot nyitott a Nébih
- Négy évszakos gyűjtőhelyek
- Megelőzhető...
- A talajművelés specialistája
- Dél-Amerikában hoz létre...
- Tárolási megoldás
- Szársértő dilemma
- Önitató szaküzlet
- A Väderstad egy 2023-ban
- Ritka jó vétel
- Mérgek helyett...
- Profi bozótírtó
- Tudtad, hogy a...
- Régi szerelem...
- A szamóca ideális tartósítása
- Regisztrálja használt...
- Modern és egészségtudatos...
- Ősgabona fajtákat...
- Az épületek...
- Univerzálisan alkalmazható
- (Gyümölcs)húsba
- Jó lenne jól csinálni...
- Vízelvezetési gondokra
- A Väderstad első műhelye
- Újabb vetőgép...
- ,,Egy egészség"
- Univerzális alkalmazás
- Fejlődve és tanulva
- Kiegészítő felszerelések I
- A HE-VA Top-Cutter
- Szalmaborhoz...
- Gyógynövény alapú...
- Az ország első lombikborjai
- Kötött talajok műveléséhez
- Okos techológiák
- Mezőgazdasági seprőgépek
- Professzionális bozótírtó
- Az idő pénz is
- Befektetés az egészségbe
- Szimbiotikus gél naposcsibék számára
- Erdészeti gépekben utazunk
- Legjobb talaj
- McHale termékek Az Alfa-Gép Kft kínálatában
- A tavaszi fagyvédelem...
- Készüljön a télre Ön is!
- Hengerbála etető
- Nagy mennyiségű...
- Mit tehetsz érte?
- Meddig hat?
- Légáramos és modulos tisztítók
- Kisebb romlási veszteség
- Tarlóhántástól magágykészítésig
- A mobil tárolás új korszaka
- Betakarítás és szárzúzás egy menetben
- Nagyszüleink egészségéről
- Zöldség- és gyümölcsbetakarítás
- Fitoservice talajvizsgálat
- Minden alkalmazási körülményhez
- Örömmel mutatjuk be...
- Bárhova felállítható...
- Az ideélis gép mulcsvetéshez
- Egy munkaeszköz sokoldalúsága
- Hígtrágya kijuttatása, bedolgozása
- Kicsi a bors, de erős!
- Mi mindenre lehet használni sátrainkat?
- Palántázók az Alfa-Gép Kft-től
- Kertészeti gépkínálat
- Egyenletes vetőmaglerakás
- Rugalmas alkalmazás...
- Egy vetőgép - többféle növényre
- Ideje felkészülni...
- Szálastakarmány betakarító...
- Maximális tárolás...
- Tökéletes bedolgozás
- Díjat kaptunk
- Mi történik...
- Mi a polifenol?
- Borjak téli takarmányozása
- Egy gondosan összeválogatott termék
- Az élőflóra jelentősége
- Szedd könnyedén!
- Szervestrágya - jó minőség - jó áron!
- Nálunk van a megoldás!
- Hogyan érjünk el...
- Tavasszal is lehet...
- Hasznosabb-e a precízen kijuttatott tápanyag?
- Hatékony és professzionális
- Tarlóhántástól az alapművelésig
- Megőrizni az energiát a szilázsában!
- Gépriport egy profi tollából
- Hatékonyan teljesít
- Ön már felkészült...
- Legnagyobb kínálat!
- A legjobb takarmányminőség
- Széna- és szalmatárolásra!
- Gyors, egyszerű
- A legszorgalmasabb meggyrázó
- A mobil tárolás új korszaka
- Segítünk a tisztánlátásban!
- A gazdálkodás jövője
- Maximális silózási teljesítmény
- Megérett a cserére...
- Almáskertek figyelmébe
- Minőségi lazítók az Omikrontól!
- Tárcsakínálat hazai gyártótól
- Vetés előtt
- Mobil ágaprító
- Magágykészítés felsőfokon!
- Környezet-hatékony technológia
- Vonóbekötés rendszerek
- Gumiabroncs-nyomásszabályozó
- A vevők bizalmáért
- Egy Pöttinger vetőgép
- Digitalizálás a rakodástechnikában
- Skandináv technológia...
- OPTImális választás
- Szárítótelepi megoldások
- Változó mélységű
- Egyszerű és hatékony
- Farmgép fejlesztések
- Mulcsvetés aljtrágyázással
- Az élet kezdete
- Tejtaxi
- Trioliet etetőrendszerek
- Tárolási megoldások a RICHEL segítségével
- Lovaskocsit adtak...
- Vadkár védelem
- Folyékony műtrágya szórófejek
- Önitató szaküzlet
- Körmöző kaloda
- A sokoldalú művelőeszköz
- A talaj életre keltése
- Szármaradvány beforgatásához
- Segítség belvizes területekre
- Hiánytünetek kezelésére
- A trágyalé kivitele és bedolgozása
- Egy géppel mindent!
- Gondoljunk már most a burgonyára