Ahol a vaddisznók járnak

2017. október 03. kedd
Oláh Margó
18536


Ahol a vaddisznók járnak…

Súlyos vadrágás okozta kár napraforgóban
… ott fű nem terem. Ez még nem is lenne olyan szörnyű nagy baj a gazdák számára. Viszont nem csak a vaddisznó, hanem a szarvas és az őz is járkál mindenfelé. Ráadásul meglehetősen szívesen látogatják a különböző mezőgazdasági kultúrákat. Tevékenységükkel pedig óhatatlanul is károkat okoznak.
A vadak nem ördögtől való lények, amelyeknek egyetlen és kifejezett célja a gazdálkodók meglopása és a minél nagyobb kár okozása. Az őz, szarvas, vaddisznó és társaik ugyanúgy élnék életüket, mint pár száz évvel ezelőtt. Csakhogy a környezetük megváltozott. A korábbi élőhelyeik java részén mezőgazdasági termelés folyik. És ezt a tényt ezek az élelmes állatok – ha már lehetőségük van rá – ki is használják.
A különböző szántóföldi és kertészeti kultúrák révén egy adott terület fitomassza produktuma, ezáltal állat (vadállat) eltartó képessége is jóval nagyobb, mintha ott erdő–mező lenne. A vad pedig ugyanúgy enni akar, mint korábban. És nem tudja, hogy az a szép és ízletes kukorica, napraforgó, stb. ott nem az övé. Ahol vad van, ott óhatatlanul is számolni kell némi vadkárral.
A vadak, különösen a nagyvadak kártétele jelentősen függ a vadállomány nagyságától, az élőhelyek jellegétől és eloszlásától is. Ahol olyan nagyra duzzadt az állomány, hogy létét csak a mezőgazdasági területeken megtermett élelem jelentékeny részének elfogyasztásával tudja fenntartani, ott a vadgazdálkodó részéről is bőven akad tennivaló a vadkárok megakadályozása terén.
Természetesen ahol vad van, ott valamekkora mértékű vadkár mindig is lesz. Ugyanakkor, ahogy a vadgazdálkodóktól elvárhatjuk, hogy a vadak állományát egy adott szinten tartsa, úgy a gazdálkodóknak is el kell fogadniuk azt a tényt, hogy minden egyes kukorica csövet, napraforgó tányért nem lehet megóvni.
A vadkár sokféle módon mérsékelhető. A vadállomány túlzott felduzzadásának megakadályozása, a vad számára háborítatlan vadföldek létesítése útján a vadgazdálkodásban érintettek sokat tehetnek a kár megelőzéséért, mérsékléséért. Ugyanakkor a termelőnek is van kárenyhítési, elhárítási kötelezettsége. A vadriasztó készítmények, a villanypásztor mind engedélyezett és hatékony megoldások a vadkár megelőzésére, csökkentésére.  
A vadak által okozott károk még elviselhető szintre szorítása mind a vadgazdálkodás, mind pedig a termelők érdeke. Mindkét félnek vannak hatékony eszközei, amelyekkel a vadkár jó része kiküszöbölhető.
https://agrofil.hu/szakcikkek/novenyvedelem/ahol-vaddisznok-jarnak   

Szóljon hozzá!


Biztonsági kód
Frissítés

Termékkereső

Cikkajánló

Léalma felszedő

Argiles APLT traktor vontatású léalma felszedő gépARGILES APLT LÉALMA FELSZEDŐ...

Bővebben...

Gumiabroncs-nyomásszabályozó

Gumiabroncs-nyomásszabályozó rendszerek a mezõ- és erdõgazdálkodók...

Bővebben...

Precíziós műhely

AgroFIELD Precíziós Műhely a PregánA precíziós gazdálkodás előnyei mindenki...

Bővebben...

Az új Spirit 600-900C

A Väderstad bemutatja az új Spirit 600-900C vetőgépcsaládot Megérkezett a...

Bővebben...

Egyedülálló BreakMix kopóhegy

A Väderstad bemutatja ez egyedülálló BreakMix kopóhegyet Az új BreakMix...

Bővebben...

Vetés előtt

JJBROCH fokhagyma roppantó-fosztó...

Bővebben...

Wielton pótkocsik

Wielton pótkocsikA Wielton Lengyelország legnagyobb pótkocsi és utánfutó...

Bővebben...

Tárcsakínálat hazai gyártótól

Az OMIKRON KFT 1990. november 22-én lett alapítva, 100% - ban magyar családi...

Bővebben...

kiemelt AJÁNLATOK