Ha egyszer egy program beindul...

2017. augusztus 09. szerda
Oláh Margó
22660


Ha egyszer egy program beindul…

Vácra látogattunk, az Eurotrust Kft-hez és Pétermann Zoltánnal beszélgettünk terveikről.

Hol vagyunk most?

Egy növénytermesztő gazdaságban, amely igen változatos körülmények között folytat szántóföldi növénytermesztést. Fő növényeink a kalászosok és a repce, illetve jelentős a kukorica és napraforgó termelésünk is. Azon kevés gazdaság közé tartozunk, aki nem adta fel az intenzív gazdálkodást, és ennek jegyében komoly méretű gyümölcs ültetvényeink és hűtőházaink vannak. Tevékenységeink és feladataink meglehetősen szerteágazóak.

Ez így egy „kicsit” több mint egy növénytermesztő gazdaság. Hogyan fogják át a feladatokat?

Természetesen a szakterületeknek megvannak a felelősei. A kollégák (és én is) nagyon kíváncsi természetűek vagyunk, mindig keressük azokat a megoldásokat, amelyek mindenekelőtt stabil körülményeket biztosítanak, ugyanakkor nyitottak vagyunk az új megoldásokra, amelyek előre is mozdítanak bennünket. Folyamatosan tallózzuk a hazai és nemzetközi újdonságokat és – a lehetőségeink mentén – folyamatosan keressük a kitörési pontokat. Cégünknél nagy hagyományai vannak a külső szaktanácsadás igénybevételének, azonban mértéke mindig annak hasznosságáig terjed. Haszontalan, nem előremutató tanácsadást nem veszünk igénybe.

Nem túl magas ma a szaktanácsadás respektje. Hol és miben lehet találni ilyen jellegű hasznos forrásokat?

A helyzet valóban zavaros, de kellő körültekintéssel, fegyelmezettséggel meg lehet találni a „tiszta” forrásokat. Hosszú ideje szoros kapcsolatot tartunk fenn egy külföldi tanácsadóval a gyümölcs ágazatunkban. Szántóföldi növénytermesztésben alkalmi segítséget kapunk egy német cégtől, tápanyag-gazdálkodásban pedig egy hazai céggel tartjuk a kapcsolatot.

Ha már hazai cég is szerepet kap a tanácsadási feladatokban, felfedhető a kiléte?

Úgy gondolom nincs akadálya, bár nem fog meglepetést okozni, hiszen a piac ismert szereplőjéről van szó. A tápanyag-gazdálkodás terén az Agrofil-SZMI Kft.-vel tartjuk a kapcsolatot.

Mire terjed ki a tanácsadás nálatok?
Ez szolgáltatónként eltérő tartalmú, idejű. A szemlélet átadástól, a konkrét kísérleteken át az eredmények hasznosításáig. Érdekes, hogy az évek során úgy alakult nálunk a szaktanácsadási modell, hogy olyan szereplők juthattak csak szerephez gazdaságunkban (ha magyar, ha külföldi) akik nemzetközi szinten elismert kísérleti és fejlesztési ágazatot tartanak fenn és a tanácsolt témában komplex ismeretekkel és tapasztalatokkal rendelkeznek. Ezeket az ismereteket kapjuk meg a gazdálkodásunkhoz a legváltozatosabb formában.

Miért vagyunk most itt?

Amikor felkérést kaptam erre a „gazda riportra” úgy gondoltam, hogy ha már vállaljuk a nyilvánosságot, ne csak egyek legyünk a többi gazdaság között, hanem mutassunk meg valami mást, aminek mi is részesei, kezdeményezői vagyunk. Régi – szakmai kapcsolatokon nyugvó -, mára barátsággá fejlődött nexus köt össze Lajos Misivel, akivel nagyon sok szakmai (és nem szakmai) beszélgetés után évekkel ezelőtt megfogant egy fejlesztési koncepció, amelyet ma útjára indítunk. Egy kis ünnep ez nálunk, részese lehet mindenki, aki ma itt van velünk.

Mi is ez lényegében?

Cégünk megalakulása óta küzdünk a talajsavanyodással területeink egy részén. Láttuk az ebből adódó problémákat, mikroelem-forgalmi zavarokat, termésdepressziókat. Jelentős területen melioratív szintű mészadagok alkalmazása vált/válik szükségessé.  Ezek óriási költségterhet rónak ránk a jövőben. A jelenlegi gazdasági környezetben ehhez a beruházáshoz (is) csak megtérülő módon akarunk hozzáfogni. Megoldásként merült fel –már évekkel ezelőtt – egy a Misivel és kollégáival folytatott beszélgetésben a precíziós gazdálkodás. Nagyon távolinak tűnt ez akkor, és azóta is csak nagyon apró lépésekben haladtunk előre a mai napig, mikor is lehetőség nyílik egy GINOP K+F pályázaton keresztül tisztázni, hogyan tudjuk a legköltséghatékonyabban ezt grandiózus beruházást megvalósítani. Ilyenek vagyunk mi, csak apró lépesekben, de mindig előre tekintve, a hatékony megoldásokat keresve. Az Agrofil csapat nagyon türelmes és jól alkalmazkodik a mi kockázatkerülő, de egyben innovatív hozzáállásunkhoz. Hálásak vagyunk nekik ezért az ötletért, nagyon örülünk a pályázat sikerének. A neheze azonban még hátra van. A rendelkezésre álló forrásokkal jól kell sáfárkodni, hogy a lehető legtöbb és legmegbízhatóbb információkat nyerjük a projektből a befektetéseinkhez, de a szakmai kérdésekről beszéljenek az ötletgazdák.
Boda Zoltán, talajtani és tápanyag-gazdálkodási vezető (AGROFIL-SZMI Kft.)
Amint elhangzott, a terveket a kényszer szülte. Trágyázási javaslataink visszaellenőrzésekor tapasztaltuk, hogy az erősen savanyú talajokon a hagyományos erőfeszítések rendre valamilyen problémába ütköztek, és ez összefüggött a talaj kémhatásproblémáival. A blokkolt talajélet kihatott – többek között – a talaj foszfor- és nitrogénforgalmára. A mikroelemek alkalmasint toxikus mértékű felvétele valósult meg. Helyenként – a mész hiányában – a kilúgzott, vékony termőréteg a leggondosabb talajművelés ellenére szerkezet nélküli maradt. Közvetetten hatása volt a talajművelő gépekkel szemben támasztott vontatási ellenállásra, mely az alapművelések költségét drasztikusan emelte. Szerkezet hiányában körülményes volt egy szilárd „talpú”, jó víz-hő-levegő gazdálkodású vetőágy kialakítása. Szerteágazó problémák „kiáltottak” tehát megoldásért.
TELJES CIKK: https://agrofil.hu/agrofield/ha-egyszer-egy-program-beindul

Szóljon hozzá!


Biztonsági kód
Frissítés

Termékkereső

Cikkajánló

Nitrát érzékenység

Nitrát érzékenység – Valóban akkora probléma?Akit érint annak biztosan....

Bővebben...

Egyedülálló BreakMix kopóhegy

A Väderstad bemutatja ez egyedülálló BreakMix kopóhegyet Az új BreakMix...

Bővebben...

Segítség belvizes területekre

Tellus talajlazítók a Valkon Kft. kínálatában!Megkezdük a Tellus talajlazítók...

Bővebben...

Wielton pótkocsik

Wielton pótkocsikA Wielton Lengyelország legnagyobb pótkocsi és utánfutó...

Bővebben...

Gyors, egyszerű

Gyors, egyszerű állattszállításA Fliegl cégcsoport tovább bővítette...

Bővebben...

A betakarítás veszélyei

A betakarítás veszélyeiNyár van, ez a hazai mezőgazdaságban a betakarítás...

Bővebben...

Nem csak büdös, de kártékony is

Nem csak büdös, de kártékony isMost, a nyár vége felé egyre gyakrabban...

Bővebben...

Léalma felszedő

Argiles APLT traktor vontatású léalma felszedő gépARGILES APLT LÉALMA FELSZEDŐ...

Bővebben...

kiemelt AJÁNLATOK