Trágyalé kivitele és bedolgozása

2017. július 05. szerda
Oláh Margó
10799

Közösen dolgozunk a sikeres jövő érdekében.
A PÖTTINGER az elmúlt években bizonyított: rendkívüli megbízhatóságával és jelenlétével konzekvens módon vitte előre az agrotechnika fejlődését. Hagyományos osztrák vállalkozásként, 140 évnél is nagyobb múltra visszatekintő történetünk során erőteljesen megvetettük lábunkat a nemzetközi színtéren.
Vezérelvünk – „Sikeresen a Pöttingerrel“ – nem csupán vevőinknek biztosíthat előnyt, de cégünkön belül is a teljesítményre vonatkozó követelmény. Jövőbeli sikereink alapját jelenlegi fejlesztéseink és szolgáltatásaink alkotják; így például a rendfelszedő kocsik szegmensében elfoglalt világpiac-vezető helyünk, a betakarítás technika területén biztosított nemzetközi éllovas szerepünk, valamint a talajművelés területén szerzett 40 éves tapasztalat.
Ezen csúcsteljesítményeket kombináljuk családi vállalkozásként vevőink rendkívül személyes, odaadó támogatásával – számos partnerünk ezt a „PÖTTINGER-szellemként“ emlegeti. A mezőgazdaság növekvő jelentőségével együttesen a jövőre nézve is nagy lehetőségeket látunk az agrotechnika és ezzel a PÖTTINGER számára is.
Trágyalé kivitele és bedolgozása

FOX 300 D / 350 D / FOX 400 D
Trágyalé-felszereléssel való kombinálhatósága révén valóban sokoldalú a FOX D kombináció. Így a trágyalé kivitele és bedolgozása egy lépésben történik. Garantáltan hatékony és gazdaságos munkavégzés.
Gyors és hatékony trágyalé-bedolgozás
- A FOX D rövid kombinátorok trágyalé-bővítménnyel (gyártó:Vogelsang) kombinálhatók.
- Trágyalé kivitele és bedolgozása egy lépésbe egyesítve.
- A FOX 300 D / 350 D / FOX 400 D gépet a trágyalékocsi hármas pontjára kell szerelni.
- Garantált az egyszerű és dugulásmentes munkavégzés.
Trágya bedolgozása a FOX D-vel a nitrogénveszteségek elkerülése érdekében.
- A trágya egyidejű kihozatalával és bedolgozásával idő és költség takarítható meg.
- Rendelkezéseknek megfelelő bedolgozás négy órán belül.
- Talaj kímélése kevesebb átjárással.
- Lényegesen kisebb tápértékvesztés.
- Kisebb ammónia-kibocsátás.
- Zajterhelés csökkentése.
5000 Szolnok,  Tabbán 23     Tel: 06 30/38-301-09  06 30/40-630-48         Fax: 56/513-365          96/455-910
                         E-mail:  Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.;   Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.www.poettinger.at   

Szóljon hozzá!


Biztonsági kód
Frissítés

Termékkereső

Cikkajánló

Önitató szaküzlet

Önitató Szaküzlet Az önitatók között talán a legelterjedtebb a falra...

Bővebben...

A kalászos gabonák...

A kalászos gabonák vírusos eredetű betegségei és a védekezési lehetőségekA...

Bővebben...

Szármaradvány beforgatásához

Hazai gépgyártónk ajánlata szármaradvány beforgatásához Minőség,...

Bővebben...

Megelőzni a legolcsóbb

Tudtad, hogy a vegyszeres védekezés csak a fiatal lárvák ellen hatékony?...

Bővebben...

A legkisebb

BigX480         A legkisebb, amelyik...

Bővebben...

QUIVOGNE az őszi szezonra

Opall-Agri Jupiter 120 eke akció A QUIVOGNE termékpalettáján megtalálható...

Bővebben...

Védd a termést, ne siránkozz!

Védd a termést, ne siránkozz!…avagy jobb tárolhatóság, nagyobb...

Bővebben...

kiemelt AJÁNLATOK