Hiánytünetek kezelésére

2017. május 22. hétfő
Oláh Margó
15118

Levél- és talajtrágyák

    A DAMISOL® levéltrágya család, szabadalmaztatott eljárással készül, figyelembe véve az adott kultúrnövények igényeit.
    Csak hormonmentes, környezetbarát, természetazonos, vegytiszta anyagokat tartalmaz, amelyekből a növény általában is építkezik, így kielégíti az „öko-”, illetve részben a biotermesztés által támasztott követelményeket is.

Az első DAMISOL® levéltrágyát 1982-ben gyártottuk. Ez a gyümölcstermesztésben nélkülözhetetlen DAMISOL® Bór és a DAMISOL® Kálcium volt. Ma már több mint negyven féle levél- és talajtrágyát gyártunk, melyeket a mezőgazdaság minden ágazata használ.

Termékeinket a környező országokban is ismerik, és nagy megelégedéssel használják. Minden levéltrágyánk valódi oldat, tehát semmilyen lebegő, szilárd fázist nem tartalmaz, ezért bátran használhatóak tápoldat formájában is a hidrokultúrás termesztésben. Minden készítményünk hormon- és nátriummentes, ezért felhasználhatók az öko-, illetve a biotermesztésben is.

Levéltrágyáink kiszerelése kielégíti a kistermelők és a nagy felhasználók igényét is, mert 0,5, 1, 5, 10, 20, és 60 literes műanyag flakonokban, kannákban hozzuk forgalomba.

Tevékenységünk egyenletesebbé tétele érdekében, 1998-tól gyártunk más termékeket is. Ezek különböző háztartásvegyipari termékek, nevezetesen: penészölő készítmények, penészölő festékadalék, salétrom kivirágzás eltávolító, sírkő- és emlékműtisztító folyadék.


 Hiánytünetek kezelése

    Bór hiány
    Cink igény kielégítésére
    Foszfor hiány
    Kálcium hiány
    Kálium hiány
    Kén hiány
    Magnézium hiány
    Mangán hiány
    Molibdén hiány
    Nitrogén hiány
    Réz igény kielégítésére
    Vas hiány
    Általános kondíció javítása

Damisollal az egészséges táplálékért!
  

Szóljon hozzá!


Biztonsági kód
Frissítés

Termékkereső

Cikkajánló

Az új CrossCutter Disc

Az új Väderstad CrossCutter Disc hatékonyan teljesít a modern gazdalkodás...

Bővebben...

Ha rohad a répa

Az bizony meglehetősen nagy baj. A cukorrépa alapvetően egy meglehetősen...

Bővebben...

2017 az ,,évszázad" évjárata

2017 az „évszázad” évjárata Bár a naptár még csak október elejét mutatja, a...

Bővebben...

Visszatekintés a kalászosok...

Visszatekintés a kalászosok ez évi növénykórtani viszonyairaIlyenkor, amikor a...

Bővebben...

Gondolkodjunk Béláim, gondolkodjunk!

A talaj alapművelésekor          ...

Bővebben...

Újabb kihívások

Újabb kihívások a repce őszi védelmébenA repce őszi növényvédelme meglehetősen...

Bővebben...

Vontatott szántóföldi permetező

Atlantique 3200vontatott szántóföldi permetezőGépi...

Bővebben...

Módosult a kertészet korszerűsítése

Módosult a Kertészet korszerűsítése - gyógy- és fűszernövény termesztés...

Bővebben...

kiemelt AJÁNLATOK