GASPARDO sorközművelők

2014. május 29. csütörtök
Oláh Margó
1170

Gaspardo sorközművelők

Ugyan gyomirtásra sokféle gyomirtó szer áll rendelkezésre, de a tökéletes megoldáshoz elengedhetetlen sorközművelő kultivátor alkalmazása is, aminek kettős célja lehet.

  Egyrészt a sorközökben feljövő gyomok hagyományos, „kapálásos” irtása, valamint az ezzel együtt járó talajművelés.  Kultivátor használatának egyik előnye – mint nedvességmegőrző technológia -, ha a vegetáció adott szakaszában a csapadékellátottság nem kielégítő, akkor a kapálás felér egy kisebb esővel. Másik előnye, hogy a kultivátorok döntő hányada már alkalmas arra, hogy a kultivátorozással egy menetben műtrágyázzunk is. A csapadékban szegény időszakokban szükség lehet a töltögetésre is, amit szintén biztosítani tud a kultivátor, kiegészülve töltögető kapával.
A hatékony gyomirtás és talajművelés, ill. a kapásnövények mechanikus növényápolásának megvalósításához ajánljuk az INTERAT ZRt. GASPARDO sorközművelőinek széles palettáját. A sorközművelő kultivátorok többféle művelő elemmel rendelhetők meg, elérhetők merevvázas és hidraulikusan összecsukható kivitelekben, valamint műtrágya adagolóval szerelve, továbbá, kiegészíthetők töltögető kapákkal is.
GASPARDO kultivátorok fő jellemzői:
• 75 cm sortávhoz igazodik, de visszaszerelhető keskenyebb sortávokhoz is
• Tagonként öt kiváló minőségű rugós kapa. A leghátsó kapa helyére szerelhető az állítható szélességű töltögető kapa.
• Az első kultivátorozásnál feltétlen ajánlott két védőlemez vagy védőtárcsa
• Farmflex gumival szerelt kopírozó kerekek a pontos mélységtartáshoz
• Erősített vázszerkezet, 250 cm-es szállítási szélesség 
• 950 literes, inox acélból készült műtrágya tartály, soronkénti adagolással, egyszerű kezelhetőséggel
• A szélső sorokra történő műtrágya kijuttatás pneumatikus rásegítéssel.
• A szélső két-két tag külön is felcsukható, ezekre a sorokra a műtrágya adagolás automatikusan megszűnik.
Az általunk forgalmazott GASPARDO-MASCHIO gépekhez cégünk biztosítja a folyamatos alkatrészellátást, amit ügyfeleink számára, futárszolgálattal 36 órán belül kiszállítunk.       
Schwartz Miklós / INTERAT ZRT.

 

Szóljon hozzá!


Biztonsági kód
Frissítés

Cikkajánló

GASPARDO sorközművelők

Gaspardo sorközművelők Ugyan gyomirtásra sokféle gyomirtó szer áll...

Bővebben...

Tarján Acél Kft.

Szőlő és gyümölcs komplett fém támrendszerek forgalmazása.

Bővebben...

Bor-,és csemegeszőlő lombtrágyázása

BOR- ÉS CSEMEGESZŐLŐ FAJTÁK A szőlő lombtrágyázása kiemelt fontosságú. Nagy...

Bővebben...

SAE permetezők

SAE permetezőgépek Ferraraból, Magyarországra Az olaszországi Ferrara város...

Bővebben...

CALYPSO ködképző

Készenlét Zrt.  100%-osan magyar tulajdonban lévő vállalatunk jogelődjét,...

Bővebben...

SZŐLŐŐR

MI A SZŐLŐŐR?A SmartVineyard™ - Szőlőőr több mint meteorológiai állomások...

Bővebben...

Odisys Bt.

 CAMPAGNOLA elektromos metszőollók, pneumatukus...

Bővebben...

Farmgép Kft.

        KERTITOX...

Bővebben...

Termékkereső

kiemelt AJÁNLATOK